Színpadi játék a PDC-ben – mentális felkészítés, felelősségvállalás, és a fejlődés lehetőségei
Bevezetés
Az elmúlt évek során többször szembesülhettünk azzal, hogy sok játékos nem tud a nemzetközi színpadon maradandót alkotni. Nem az egyéni képességek hiányoznak – hiszen jó formában, megfelelő körülmények között és megfelelő hozzáállással ezek a játékosok képesek komoly teljesítményre. A probléma gyökere mélyebbre nyúlik: a gondolkodásmódban, a hozzáállásban, a mentális felkészülés hiányában, a felelősségvállalás kerülésében és a sokak által közvetített falspozitív üzenetekben is keresendő lehet többek között.
Panelmondatok – az önámítás kultúrája
Rendre előkerülnek azok az üres, sablonos mondatok, amelyek semmilyen konkrétumot nem tartalmaznak, viszont kitűnően alkalmasak arra, hogy elfedjék a gyenge teljesítményt vagy ne kérdőjelezzék meg a fejlődést. Ezek a panelmondatok egyfajta védekezési mechanizmusként működnek, melyek hosszú távon ártanak a játékosnak és a sportágnak is.
Gyakori panelmondatok:
„Majd legközelebb sikerül.”
„Ez is egy jó tapasztalatszerzési lehetőség volt.”
„Nincs meg a színpadi rutin.”
„Ő egy amatőr játékos, munka mellett darts-ozik, ez a realitás, mert már ez is nagy teljesítmény, nem tudod mennyi munkát tett bele.”
„Munka és család mellett nehéz teljesíteni.”
„Most nem jött ki a lépés, ő ennél sokkal többet tud.”
„A gyakorláskor, edzésen jobban megy, és hazai versenyeken.”
„Ez most nem a legjobb napja volt, de majd tanul belőle.”
„Bármit is értek el, mi büszkék vagyunk rátok”
„Milyen átlagot vársz el a PDC színpadon magadtól?” - „Ahhoz, hogy meccset tudjunk nyerni (párosban), legalább 70-es átlag kell, 80 alatti kevés. 85-90-et elérve már azt érezzük, hogy megtettünk mindent, és jó érzésekkel töltene el, ha ezt sikerülne hozni.”
„Csináld utána, és majd akkor kritizáld, mutasd meg Te mit tudsz”
„Inkább nem mondok erre semmit”
„Részegen persze, hogy nem megy”
Mi a baj ezekkel?
Fontos kiemelni, hogy ezek a gondolatok, bárki is fogalmazta meg őket, vagy hangoztatja, nem feltétlen tudatosul bennünk, hogy ezek hogyan hatnak, vagy épp negatívak vagy sem. Tehát nem kell elkönyvelni, hogy értelmetlen, és hülyeség - hanem alapos vizsgálat alá kell vonni mit is jelenthetnek.
Nem történik meg a tanulság levonása. Egy gyenge teljesítményt el lehet így intézni, de ha nincs önreflexió, nincs fejlődés sem.
Nem segít a közönségnek vagy a közösségnek. Ezek a mondatok nem edukálnak, nem segítenek másoknak. Ha valaki nyíltan, őszintén elmondja, mit élt meg a színpadon, az másoknak is tanulságul szolgálhatna, illetve külső szemlélőként az objektív, építőjellegű kritika, észrevételek is pozitívan hathatnak. Kifogások, mentségek, magyarázkodás nem igazán vezet előre.
Felelősséghárítás. Mindenki mást okol: a rutin hiányát, a körülményeket - meleg volt, hideg volt, rossz volt a világítás, a szerencsét – csak saját magát nem. Pedig a színpadon mindig lesz nyomás, mindig lesz közönség is – ezek nem kifogásra alapos indokok, hanem adott körülmények, amihez alkalmazkodni kell tudni.
Ne feledjük a darts olyan sport, ahol a körülmények 99 %-ban egyformák mindkét játékosnak. A nézők, szurkolók reakcióját, bekiabálását leszámítva a tábla, a színpad, a szpíker, író - minden adott.
Csináld utána, ne kritizálj és ne alkoss negatív véleményt.
A sportteljesítmény kritikája nem csak azok kiváltsága, akik maguk is magas szinten űzik az adott sportágat, hiszen a hibák és gyenge teljesítmények kívülről is felismerhetők — ez a megközelítés szakmailag elfogadott az edzői, sportpszichológusi és elemzői munkakörökben, ahol a külső visszajelzés elengedhetetlen.
Egy edző, elemző vagy néző is képes jogos észrevételeket tenni, mivel a kritika alapja nem az utánzás képessége, hanem az objektív megfigyelés és megértés — a teljesítményértékelés a szakirodalomban is elkülönül a saját teljesítőképességtől (pl. sport coaching modellekben).
Az „akkor csináld utána” érv eltereli a figyelmet a teljesítményről és a fejlődés lehetőségéről, és személyeskedésbe fordul át, ami nem segíti a sportolót — ez klasszikus ad hominem érvelési hiba, ahol nem a mondanivalót cáfolják, hanem a személyt támadják.
Ez a védekező érvelés inkább a felelősség hárítását szolgálja, semmint a hibák beismerését vagy a tanulást — pszichológiailag ez a védekező énvédő mechanizmusok (pl. elhárítás, racionalizálás) körébe tartozik, amely gátolja az önreflexiót.
A hiteles kritika – függetlenül attól, hogy ki mondja – fontos része a fejlődésnek, és nem szabad azt elutasítani pusztán azért, mert a kritikus nem versenyez magas szinten — a tanuláselméletek és fejlesztő szemléletű visszajelzés (pl. Carol Dweck „growth mindset”) szerint a külső kritika serkenti a teljesítményjavítást.
Ha nem tudsz jót mondani, akkor ne mondj inkább semmit
Szakértőként feladatunk nem csupán a játék leírása, hanem annak értékelése is – pozitív és negatív aspektusokkal együtt. Ha ezt elkerüli valaki, azzal nem foglal szakmai állást, és elveszíti a nézők bizalmát, különösen, ha a hallgatás elfogultságot sejtet. Hitelteleníti saját magát és szaktudását.
Megtévesztő – A nézők, szurkolók jogosan várják el, hogy a szakértő őszintén és hozzáértéssel reagáljon a látottakra. A kritika elmaradása torzítja a valóságot, és akadályozza a közönség tájékozott véleményalkotását.
Egy objektív és építőjellegű szakvélemény nagyban elősegíti a közvélemény, közbeszéd alakulását is. Elejét veheti a szubjektív, gúnyolódó és személyeskedő sértegetéseknek.
A sport fejlesztése – Az őszinte, szakszerű visszajelzés része a sport fejlődési kultúrájának. Ha a gyenge teljesítményt nem nevezzük nevén, azzal azt az üzenetet közvetítjük, hogy az elfogadható – így elmarad a szükséges önreflexió és javítási kényszer.
„Vétkesek között cinkos, aki néma” – A túlzott vagy személyeskedő kritika romboló lehet, a teljes csend és semmitmondás passzív-agresszív hatást kelthet, vagy az érintettekben bizonytalanságot, elhallgatott szégyenérzetet szülhet. Az építő, tárgyilagos kritika ezzel szemben segít feldolgozni a kudarcot.
Ezért is nagyon fontos a szakvélemény – mint, a játékosok irányába, mint pedig a közönség, szurkolók felé fogalmazott gondolatok.
A véleménytelenség nem semleges, hanem állásfoglalás a hallgatás mellett, ami sok esetben a felelősségvállalás elkerülését, vagy akár konfliktuskerülést takar – különösen akkor, ha személyes, politikai vagy sportszövetségi lojalitások is szerepet játszanak.
A szakértő akkor hiteles és objektív, ha elfogultság nélkül tud egy teljesítményt, akár legyen pozitív vagy negatív – értékelni, véleményezni.
Az eddigi eredmények nem jogosítanak fel senkit a színpadi kudarcokra. A múltbeli sikerek nem garantálják a jövőbelieket. Ha nincs szembenézés a hibákkal, akkor csak újra és újra ugyanazokat fogjuk reprodukálni, amit eddig.
A top és elit játékosok között is nagyon sokan amatőrök (nem csak a dartsból élnek meg), munka mellett játszanak vagy játszottak. Szubjektíven nézve elfogadható, hogy rengeteg munka, és áldozathozatal van egy teljesítmény mögött.
Azonban nem szabadi elfelejteni, hogy a sport egymás elleni eredményekről, és objektív teljesítményről szól, versengésről. Mérkőzés győzelem, nyert legek, kiszállózás, átlag - ezek számítanak a mérhető eredmények közé.
Ami a saját, makro környezetben nagy eredmény, kimagasló és elismerésre méltó – nem biztos, hogy más nézőpontból is ugyan olyan hatalmas siker pl. egy sikeres kvalifikáció, kijutás egy versenyre.
Az amatőr játékosoknak, kezdőknek tényleg nagy öröm, és szenzáció a 180 dobás vagy egy magas kiszálló. Magasabb szinten azonban ez egy alap rutinszerű teljesítés, alapvetés a játékelemek között.
Más sportágakban is, ahol objektív mérhető teljesítmények, köridők, szintidők vannak jó példákat lehet hozni. Utcai autóval a 100 km/h sebességre gyorsításra egy jó érték a 8-10 másodperc. Egy sportautót tekintve azonban nem egy kimagasló érték – ha a cél minél hamarabb elérni a 100-at.
Futball példával élve egy kiscsapat Bajnokok Ligájába történő bejutása hatalmas teljesítmény, az angol, spanyol, olasz top élcsapatoknál pedig alapelvárás. El kell dönteni, hogy a kiscsapat mentalitást vesszük fel, és eszerint gondolkodunk. Vagy pedig a cél feljebb lépni, és magasabb szinten teljesíteni.
Az objektív gyenge teljesítmény magyarázása szubjektív indokokkal nem professzionális szemlélet, inkább a valóság torzítása.
A felkészülést, gyakorlást, ha magasabb szinten szeretnénk játszani, akkor a profi szintnek megfelelően kell végezni.
Átlagokban gondolkodása téveszméi
Az átlagban gondolkodás vagy átlagban nem gondolkodás számos tévutat, tévképzetet tud okozni.
Először is döntsük el: mi a célunk? Legeket, meccset nyerni, versenyt nyerni vagy átlagot elérni és azt nézegetni?
Ha csak az átlagunkra kezdünk figyelni, már a felkészülés ideje alatt, akkor tudat alatt is ezt kezdjük el berögzíteni magunkat, hogy csak erre figyelünk. Egy-egy 100 körüli edzésen dobott átlag félrevezető.
A színpadon is az fog a fejünkben járni, hogy triplát kell dobni, csak a tripla jó, kell a 100+, 140+ dobás, hogy növeljük az átlagunkat. Egy direkt stresszhelyzetet kezdünk vizionálni, ami félre viheti a koncentrációt, nem alakul ki a flow élmény és érzés sem.
A PDC és a top játékosok nem ilyen megközelítésben gondolkodnak.
Hogy pontosan milyen átlagot, hány köröst kell dobni egy fontos tényező. Hiszen tervszerűen kell valami elképzelés, taktika a dartsban is, hogyan tudunk előre lepni, erősebb játékosokat legyőzni, akár gyengébb átlaggal is.
Másrészt az edzést is erre is kéne részben felépíteni.
Fel kell építeni egy stabil játékot, szisztémát. Rengeteg PDC meccsen láthatjuk mennyire figyelnek a játékosok például a saját kezdéseikre.
Rövid meccseken már a Bullra dobás sorsdöntő lehet a meccs kezdete előtt.
Az átlagok tanulmányozása, csak átlagban gondolkodás nem ad feltétlenül reális képet egy mérkőzés alakulásáról, vagy nem feltétlen tükrözik a mérkőzés végeredményét.
Nagyon fontos kialakítani egy elképzelést, taktikát, hogyan nyerhető meg egy mérkőzés.
Kifejezetten gyakorolni kell milyen hatással van a játékunkra, ha látjuk körről körre hányas átlagon állunk épp. Több esetben inkább stresszt, feszültséget vált ki még az is, ha épp látható, hogy 70+, 80, vagy épp 100+ az átlagunk és ennek örülünk. (És rövidesen be is zuhan sok esetben, mert nem tudjuk tartani.) Főként, ha színpadon teljesítünk egy-két legig jól, és kiemelkedően.
Ki kell alakítani egy rutint, hogyan álljunk hozzá, és valljon természetessé a magasnak tekinthető átlag, és tudat alatt se figyeljük, hogy állunk épp, és kezdjünk ezen gondolkodni mérkőzés közben. Vagy épp demotiváljon, ha bekezdünk egy 5 körössel, majd a következő leget elvesztjük egy 10 körös, 50-es átlaggal.
(Az átlagok és annak elemzése egy hosszabb témakör, így itt nem kerül külön kifejtésre alaposabban.)
A gyenge teljesítmény vállalása – felelősségtudat és őszinteség
Ha valaki vállalja, hogy színpadon játszik, akkor vállalnia kell az ezzel járó felelősséget is – nemcsak a saját maga által felállított célok érdekében, hanem a közönség és a sportág iránti felelősséget is. A színpadon nem csak magadért játszol. Ha válogatottként, csapattagként szerepelsz, akkor másokat, egy országot, csapatot, klubot képviselsz, nem önállóan, önmagadért játszol csak. Sokkal nagyobb felelősség és teher.
A gyenge teljesítményt fel kell vállalni, és beszélni kell róla. Nem csak az ellenfél volt jobb, hanem én teljesítettem gyengébben. Ez nem szégyen, hanem a fejlődés alapja a hibák, hiányosságok felismerése.
Szükség van meccs utáni nyilatkozatokra, elemzésekre, beszámolókra.
A közönség elvárja, hogy a játékos elmondja, mi történt – mentálisan, taktikailag, érzelmileg. Ez a transzparencia erősítené a kapcsolatot a játékos és a szurkoló között, és játékos és játékos között is.
A háttér megismerésével elfogadhatóbbá, emberközelibbé válhatunk.
Nem csak a pozitív dolgokat kell kommentálni, és beszélni róla.
Az önismeret és az önkritika nélkül nincs sportolói fejlődés. A színpadi vereségek nem tragédiák, ha azokból tanulunk. Elemezzük ki, ne csak elfelejteni akarjuk, hogy mi történt. Ne szégyenkezzük, vállaljuk fel! Edukációs jelleggel beszéljünk őszintén, hogy mit rontottunk el, és hogyan tervezzük megoldani ezt a szituációt. Legközelebb hogyan tudjuk elkerülni, mit kell másképp csinálni. Ne rejtegetni akarjuk a hibáinkat, hanem megmutatni, hogy mit rontottunk el. A következő lehetőségnél pedig bizonyítani, hogy sikerült ezt megoldani, és továbblépni.
Színpadon játszani más – mentális és technikai szintkülönbség
Sokan úgy érkeznek egy színpadi meccsre, hogy előtte kocsmai, floor versenyeken vagy barátinak mondható versenyeken jól teljesítettek. De a színpad, a kamerák, a közönség előtt teljesen más játszani.
Olyan szituációk, gondolatmenetek zajlanak le az ember fejében, ami edzés és gyakorlás közben talán még soha. Gyakran a jó vagy épp a gyengébb teljesítmény megtévesztő, megzavaró hatású - ez a meccs elment, vagy pedig a lehetőségtől való megijedés, itt még nyerhetnék is fut át az ember agyán. Esetekben nem tudjuk az adott pillanatban racionalizálni a mérkőzést, vagy pedig az ellenféltől nem tudjuk mit várhatunk.
Olyan ez, mint autóval 1-es sebességfokozatban haladni. Otthon minden jól megy, „magas fordulaton pörögsz”, látszólag jó tempóban haladsz. De, ha az ellenfél felkapcsol 2-esbe vagy 3-asba, vége. Nincs tovább.
Az 1-es fokozat megtévesztő. Eljuthatsz vele egy szintig – például kvalifikációig, de nem tudod vele felvenni a versenyt magasabb szinten. Addig nem váltasz, amíg nem muszáj, mert nincs kényszer. Csakhogy a színpadon már késő, amikor váltani kéne, feljebb kapcsolni, de nincs több fokozat. Elfogytunk, nincs tartalék, nem jön az extra teljesítmény, turbó fokozat. Akár még érezhetjük is, hogy szükség lenne a pluszra, de nincs mit elővenni a tartalékból, nincs több bennünk már.
A hazai és otthoni körülmények között való jó teljesítmény sokszor olyan, mintha egy autóval 1-es sebességi fokozatban haladnánk nagy gázadással:
látszólag gyorsak vagyunk, látványosan pörög a motor, mintha minden rendben lenne – de valójában csak egy alacsony fokozatban teljesítünk túl, és nem egyenletesen.
Ez a jelenség megtévesztő: a játékos úgy érezheti, hogy halad, sőt, jól halad – hiszen kijut egy versenyre, kvalifikál, gyorsan javulnak az átlagai –, de mindezt egy olyan teljesítményszinten teszi, amelynek nincs további tartaléka. Az 1-es fokozat nyomaték ereje időszakosan elég lehet, főleg addig, amíg a környezet vagy az ellenfél nem kényszerít többre. Ebben a fokozatban ezt a sebességet, azaz teljesítményt tartani nem lehet folyamatosan, sem pedig előre lepni. Hirtelen kiugrások, szélsőértékek jellemzik. Az egyik meccsen nagyon jól megy, a másikon fele ennyire sem.
Ilyenkor még lehet szoros meccseket játszani, pillanatokra akár dominálni is, extrát hozni.
Ám amikor eljön a pillanat, hogy az ellenfél fokozatot vált – kettesbe vagy hármasba kapcsol –, azonnal érezhetővé válik a különbség. Onnantól kezdve az, aki továbbra is 1-es fokozatban próbál pörögni, valójában lépésben halad már csak, túlterheli magát, tiltásig forgatja a motort, miközben a másik játékos nyugodt, kiegyensúlyozott, komfortos teljesítményt nyújt egy magasabb szinten, erőlködés nélkül.
Ez a helyzet sokszor azért nem változik, mert amíg elég az 1-es, addig nem is keresünk magasabb fokozatot, nem tanulunk meg váltani. Minek is váltanánk, ha így is működik? Vagy nem ismerjük fel, hogy ez még csak az 1-es fokozat, és elhisszük, hogy már jóval előrébb tartunk.
Csakhogy ez a hozzáállás az, ami végső soron megbosszulja magát: amikor már nem elég a megszokott teljesítmény, amikor eljön az a határérték, ahol feljebb kellene kapcsolni – akkor derül ki, hogy nincs is meg hozzá sem a technikai, sem a mentális alap, és egyszerűen nincs hová feljebb kapcsolni.
A pillanatnyi gyorsulás, a látványos pörgés megtéveszthet, de hosszú távon az vezet előre, ha megvan a képesség a sebességváltásra. Fokozatról fokozatra haladva megtanulni, hogyan kell magasabb szinteken is stabil teljesítményt nyújtani, és nem csak a saját határokat feszegetni, hanem az ellenfelek váltásait is képesnek lenni lekövetni. Az ellenfél jól teljesítménye nem kizökkent, hanem motivál, magával húz.
Az igazi különbség ugyanis nem akkor látszik meg, amikor mindenki 1-esben pörög – hanem amikor az egyik fél képes 4-esbe vagy 5-ösbe felkapcsolni utazófokozatba, és a másik ettől azonnal lemarad, leszakad, vagy éppen minden energiáját beleadva egyhelyben toporog még mindig az 1-es fokozatban szenvedve.
A fejlődés fontos lépése, amikor a másik jó teljesítménye motiválóan tud hatni, húzzák egymást a játékosok. Ha az egyikük 180-at dob, visszadobja a másik is. Ha az ellenfél dob egy magas kiszállót, a következő legben már tervezzük is, hogy úgyszintén egy magas kiszállóval break-elünk, vagy egy 12 nyilas leggel hozzuk a kezdésünket.
Triggerpoint / kizökkentés: Sajátítsunk el olyan mentális praktikákat, nevezhetnénk akár rituálénak is, amellyel felismerjük – és a felismerés után ki tudjuk magunkat zökkenteni egy negatív érzésből, fázisból. Teniszjátékosok közül Rafael Nadal-nak voltak hasonló mozdulatai, szokásai. Dartsban hasonló praktikák lehetnek triggerpoint-ok, amik megnyugtatásra, tudatalatti mechanizmusok elindítására szolgálnak.
Rob Cross szinte minden köre után iszik egy korty vizet. Ez is egyfajta megnyugtató, már igazándiból tudatalattivá vált szokás. Nem azért iszik, mert szomjas feltétlen.
Folyamatos szektorhibák, gyenge körök után fel kell ismerni, hogy változásra van szükség azonnal. Alakítsunk ki olyan rutinokat, amivel a negatív érzésekből, gondolatokból ki tudunk lépni. A 26, 41, 45 dobások után érezni kell, hogy benne van a játékunkban a 140, 180 – 2-3 triplás körök, 100 feletti kiszálló.
Ha hiába erőltetjük a 20-ast, váltsunk 19-re, 18-ra vagy dobjunk el Bull-t, bármit, ami kizökkenthet minket egy rossz periódusból.
Sok játékos, ha sehol nem jön a tripla, mondhatjuk elkezd úgy játszani 501-et, mintha krikettezne. Madars Razmáról mondta Bata-Bogdanov Daniella, a PDC írója, hogy olyan, mintha össze-vissza dobná a nyilakat néha, csak jöjjön bárhol egy tripla.
Razma közkedvelten játszik T19-re, T18-ra, és T17-re is tömegre.
Tanuljunk meg rosszul játszva is nyerni, és ezt elfogadni. Nem az átlag számít, hanem a győzelem. A győzelemhez mentális stabilitás kell, nem önbizalomhiány. Ezt még főképp amatőr szinten kell elsajátítani, amatőr, kezdőbb játékosok ellen nem kell, és nem is szükséges csúcsteljesítmény. Csak a győzelem a fontos vagy, hogy kiharcoljuk a csoportból továbbjutást. A csoportot csak túl kell élni. Utána jön az igazi verseny az egyenes kieséses szakaszban.
Másrészt az elit játékosokat is megviseli, ha visszaesik a teljesítményük. Azonban erre számítani kell mikro és makro időtartományban is.
Mikro: amikor mérkőzésen belül nem megy a játék – erre egy megoldás a triggerpoint alkalmazása lehet.
Makro: amikor egy hosszabb, hetekig, hónapokig tartó időszakban teljesítünk gyengébben, mint elvárnánk magunktól.
A makro esetére fel kell készülni – nem fogunk mindig jól teljesíteni! El kell fogadni és ezt elviselni tudni, hogy vannak visszaesések, nem várt alul teljesítmény.
A „nincs színpadi rutin” és egyéb önfelmentések helyett: tapasztalatgyűjtés és rendszeres nemzetközi szereplés
A színpadi rutin hiánya gyakori kifogás. De ezt megszerezni csak gyakorlással lehet – WDF-versenyeken, kisebb nemzetközi tornákon, nyomás alatt és mentálisan felkészülve erre.
Erre nincs mindig lehetőség, és számos esetben azt is láthatjuk, hogy egyes játékosok képesek nagyobb színpadi tapasztalat és rutin nélkül is jól teljesíteni reflektorfényben.
Fontos eleve tudatosítani, hogy a nem színpadi, azaz floor meccseken hozott teljesítmény színpadon nem fog jönni nagy valószínűséggel.
A színpadi játékra való felkészülés másfajta megközelítést igényel, mint egy hagyományos versenyre való felkészülés.
Készüljünk úgy, hogy nem elég gyakorolni – fejben is felkészültnek kell lenni.
A tapasztal szerzés szempontjából nagyon fontos, ha lehetőségünk van, akár csak egy percre is felmenni egy színpadra, tegyük meg. Még talán akkor is, ha nem darts versenyszínpad, hanem bármilyen. Ha nem tudunk dobni, az sem probléma. De legalább tudunk ismerkedni a körülményekkel, körülnézni, előtapasztalatokat gyűjteni.
A színpadi játék és körülményei eltérőek a floor meccsektől. A megvilágítás egy nagy különbség, amihez hozzá kell szokni, ki kell tudni zárni. Ne csak a 360 fokos és egyéb tökéletes megvilágítással gyakoroljunk. Erre tökéletesen lehet készülni otthoni körülmények között is. A megvilágítást nagyon könnyen lehet állítgatni, szabályozni. A fényerőt, fényhőmérsékletet csökkenteni, növelni.
Fontos képesség, hogy megtanuljunk nem ideális, mondhatnánk nem laboratóriumi körülmények között is játszani, és jól teljesíteni. Kizárni minden befolyásoló külső hatást, ami adott az ellenfélnek is. Színpad, szurkolók, fények, hanghatások.
A színpadon a hőmérséklet is jelentősen magasabb lehet. Ennek részben oka a sok lámpatest által kibocsátott hő.
Erre szintén lehet készülni, hogy akár hidegben, akár forró hőségben való gyakorlással. A színpadon nem a játékosok számára teremtenek a szervezők ideális körülményeket. Hanem a nézők kiszolgálása, és a kiváló közvetítés biztosítása az egyik elsődleges szempont.
A PDC és WDF nagy versenyei előtt a játékosoknak van lehetősége, még a nézők megérkezése előtt néhány percet dobálni a színpadon. Ilyenkor 6-8 vagy több játékos egyszerre van a színpadon, sok körre nincs lehetőség. A többség kihasználja ez a lehetőséget, és valószínűleg nem véletlenül szánnak erre időt, még akkor is, ha csak pár dobásról van szó.
Ezt mindenképp használjuk ki! Ne legyen kifogása, hogy csak 4, 5 vagy még több óra múlva játsszunk. Fel kell menni a színpadi, és eldobni azt a pár gyakorló kört. Minden színpad és verseny más, nincs két egyforma helyszín.
Meg kell szerezni először a színpadi rutint
Valójában a legtöbb profi játékos sem állandóan színpadon játszik. A PDC versenyek jelentős része floor környezetben zajlik (pl. Pro Tour, Challenge Tour), színpad csak TV-s eseményeken, vagy major tornákon van, amelyeken limitált számú játékos játszik csak. Ennek ellenére sokan képesek ott is jól teljesíteni.
Illetve több játékos 4-5 vagy 10 feletti PDC színpadi és számtalan WDF színpadi mérkőzés után is rutintalannak tűnik ilyen környezetben, ha már a PDC keretei között kellene játszani.
Következtetés: A „színpadon kell edződni” gondolat nem minden esetben valós vagy elengedhetetlen feltétel. Más tényezők hiányoznak valójában, és ezzel próbáljuk a lényegi hiányosságokat magyarázni. Sok példát találni arra is, hogy valaki elsőre már jól tudott színpadi körülmények között is játszani.
A valódi probléma sokszor nem a színpadi rutin (hiánya), hanem az, hogy:
Nincs tapasztalat nyomás alatt dobni: versenyhelyzetben, amikor tét van, figyelnek, számít a dobás – igazán nagy nyomás alatt kevés versenyen van teher, főként, ha az adott játékos jobban teljesít a mikrokörnyezetében. Ezáltal többnyire nála gyengébb tudásúakkal kerül össze.
Hiányzik a körülményekhez való alkalmazkodás képessége: közönség jelenléte, nézők mozgása, reakciói, szpíker, fények és világítás, hőmérséklet.
Nincs rutin a bemutatkozásban, bevonulásban, pódiumon való szereplésben: hol rakom le a nyilaimat, hova nézzek vagy hová ne, hogyan kellene és illik viselkednem. Ebben a közegben a játékos nem érzi otthonosan, komfortosan magát. Például jelentős hátrány az is, ha nem beszél angolul, mert képtelen lesz bárkivel kommunikálni egy külföldi versenyen. Fontos az idegen nyelv és kultúra ismerete. Mivel ez nagyban megkönnyíti a beilleszkedést, integrációt. Idegennek és kívülállónak érezve magunkat szorongatni, stresszelni kezdünk.
Izguláskezelés hiánya: nem tudjuk kezelni az adrenalint, feszültséget, izgulás fiziológiáját. Nagy hangsúlyt kéne fektetni az önmegnyugtatásra, légzésre, rutinok kialakítására.
Zaj és zavaró tényezőkhöz való alkalmazkodás: szpíker, zene, fények, kamera.
Mentális stratégiák hiánya: fókusz megtartása, belső párbeszéd kontrollja (belső hang), „match preparation”, motiválás, belső negatív hang kikapcsolása.
A megoldás nem feltétlenül több színpadi meccs
Valódi fejlődést inkább az hozná, ha:
Szimulált környezetet hoznánk létre – fények, zene, bevonulás, nézők. Vizualizációs gyakorlat vagy a gyakorlás közben mesterségesen létrehozott extra fények, zene is segíthet otthoni gyakorlás közben is.
Mentális felkészítés rendszeresen: stresszkezelés, légzés, vizualizáció.
Szereplésgyakorlás: hogyan vonulok be, hogyan prezentálom magam – ez fejleszthető színházi, sportpszichológiai eszközökkel.
Tömeg előtt való jelenlét gyakorlása: nem csak dobással lehetséges, hanem szerepléssel, pl. beszéd, bemutatkozás, interjú helyzetek, videó készítés.
Kialakított, tudatos versenyrutin – saját rituáléval, időkezeléssel, fókusz technikákkal kell rendelkeznünk a profi szinten.
A „színpadi rutin” kifejezés sokszor kényelmes sablonmagyarázat, de valójában nem magyarázza meg a probléma valós gyökérét, az úgynevezett root cause-t.
A gond inkább az, hogy a játékosok nincsenek felkészítve a színpad környezetére jellemző pszichés kihívásokra – és ezek a kihívások nem darts-specifikusak feltétlenül.
Ezért a fejlődés kulcsa nem feltétlenül több színpadi meccs, hanem sokkal inkább:
mentális edzés
rutinépítés
szereplésgyakorlat
figyelemkontroll
A különféle nyilvános megszólalások, mint például TV-interjúk, élő internetes bejelentkezések, podcast szereplések vagy sajtótájékoztatók, szintén nagymértékben segíthetik a játékosokat a színpadi szerepléshez szükséges mentális és viselkedésbeli készségek fejlesztésében.
A „színpadi rutin” mögött valójában a nyilvános szerepléshez szükséges mentális, kommunikációs és viselkedéses készségek hiánya áll. Ezek fejlesztésére a darts színpadon kívül is rengeteg lehetőség van, és ezek tudatos gyakorlása elengedhetetlen lenne a modern, versenyképes játékosneveléshez.
Ismeretlen közeg a színpad és a PDC – avagy a kívülállóság érzése
A PDC, a világelit játékosok társasága az átlag, úgymond amatőr versenyközegből érkező játékosok számára sokszor nehezen kezelhető szituáció. Egyfajta átmeneti tudatállapot a szurkoló, rajongó, és a játékos között.
Hiszen ezeket a játékosokat látjuk hétről hétre a tévében, vagy tekintjük példaképnek. Majd egyszer csak már ott állunk mellettünk, a másik táblánál gyakorolnak, melegítenek be. Kicsit csodáljuk még őket, külső személynek, kívülállónak érezzük magukat ebben a közegben, társaságban.
Fontosnak gondolom, hogy kialakuljon, mondhatjuk lépcsőnek, hídnak, ami átvezeti a játékosokat a kívülálló szerepkörből oda, ahol már mondhatjuk beilleszkednek az elitbe. Az él játékosok között sem kívülállónak érezzük magunknak, nincs egyfajta önmagunkat lekicsinyítő érzés.
Ugyan ezt meg lehet tapasztalni teljesen amatőrként is. Amikor amatőr játékosként az igazoltak között kezdünk el versenyezni.
Nem szabad, hogy ez a megkülönböztetés, vagy ennek gondolata, elképzelése kihasson a teljesítményre. Ha másnak érezzük magunkat, mint a többi játékos (jellemzően kevesebbnek) elveszi a fókuszt, nem tudunk koncentrálni, egy alárendelt szerepben kezdünk el tudat alatt viselkedni.
El kell jutni mentálisan, gondolatban is arra a szintre, a teljesítmény mellett, hogy ne érezzük magunkat kevesebbnek, hanem egyenlő esélyekkel menjünk fel a színpadra. Önbizalommal fellépve, már a felkészülés, kvalifikáció első pillanatától kezdve.
Fontos kérdés - de ezt hogyan? Miként lehet beilleszkedni, asszimilálódni ebbe a közegbe?
A kulcs lehet a fokozatos előre lépések, fejlődés, kisebb lépésekben haladni előre a karrier szempontjából. Ne akarjuk túlzott elvárásoknak megfelelni egyből. Attól, hogy otthon sikerül teljesíteni a 80+ vagy 90+ átlagot, vagy akár hazai, országon belüli versenyeken, nem biztos, hogy ez a játéktudás a színpadon is kihozható.
A passzív, otthoni gyakorlás még nem elég feltétlen. A mezőnybe való beilleszkedés kulcsfontosságú szempont lehet. Hiszen, ha megismerjük a mezőnyt, akkor a színpadon, WDF vagy PDC rendezvényeken sem idegenek közé fogunk megérkezni.
Ha van ismeretségünk, esetleg barátságot tudunk kötni külföldi játékosokkal ez segítséget jelenthet a jövőben. Tanácsok mellett egy versenyre érkezve ismerősök közé, ismerős közegbe kerülhetünk.
Ez segíthet áthidalni a színpadi rutin hiányát. Habár nem feltétlen sok színpadi mérkőzéssel a hátunk mögött, de komfortzónában játszva közelebb kerülhetünk a siker felé vezető úthoz. Idegeskedés, izgulás, a kívülálló szerep önkénytelen felvétele leküzdhető.
Ha lépcsőről lépcsőre haladunk felfelé, akkor fokozatosan tudunk eljutni a mezőny csúcsáig. Amatőr játékosként, ha elmegyünk egy klub edzéseire, utána az ottani amatőr versenyen is ismerősökkel találkozunk, nem vadidegen lesz a helyszín.
Igazolt játékosként a nemzeti bajnokság, majd a hazai, vagy környékbeli WDF versenyeken szintén van lehetőségünk fokozatosan beilleszkedni a játékosok közösségébe.
Fontos lenne egy olyan közeg kialakítása, ahol a játékosok egymás támogatására, ösztönzésére fókuszálnak. Nem pedig vetélytársként, ellenfélként tekintenek a többiekre. A támogató, pozitív mentalitású közösség, közeg nagyban befolyáshatja a játékosok fejlődését, motivációját.
Ne a színpadra jutás legyen a cél!
Az legyen a cél, hogy ott teljesíts! Külföldi példák mutatják: más országok játékosai éhesek a sikerre, fejlődni akarnak – nem csak megérkezni, és egyszer ottlenni.
Már amikor gyakorlunk, tudatosítsuk, képzeljük el, hogy a színpadon játszunk. Ha dobunk egy 180-at gondoljunk arra, hogy ezt a színpadon is dobni fogjuk!
Igyekezzünk PDC hangulatban is gyakorolni, háttérzajnak akár válasszunk ki egy korábbi közvetítést.
A kisebbségi érzést le kell tudni győzni – a hozzáálláson kell változtatni, és megfelelően felkészülve érkezni. Önbizalomhiány, a nem megérdemelt kijutás érzése, alárendelt szerep felvétele már a mérkőzés előtt. Ezek káros, negatív, és rossz hozzáállást tükröző gondolatok.
Nagyon sokszor nem nyilvánulnak meg verbálisan, nincsenek kimondva. Csak ezt az érzést, benyomást kelti a közeg, szituáció, ha sosem hangzik el, akkor is.
A „majd legközelebb” mentalitás veszélyes.
Mi van, ha nincs legközelebb? Ha ez volt az egyetlen lehetőség? Az idő múlik, a lehetőségek nem jönnek sorban. Ragadjuk meg a lehetőséget és az alkalmat. Motiváltan, sikerre éhesen kell hozzáállni és játszani a színpadon, mert ez az a nagy pillanat, amikor meg lehet mutatni mire vagyunk képesek. Ne legyünk elégedettek azzal, hogy kijutottunk, legyenek további céljaink.
Szemléletmód és kérdések: segített-e a majd legközelebb jobb lesz, majd tanulunk belőle, fejlődünk, gyakorlunk, többet edzünk útkeresés?
Objektív választ erre nehéz adni, inkább érdemes lehet visszanézni korábbi tévés közvetítéseket egy-egy játékosra fókuszálva.
Majd visszakeresni a közvetítésben szereplő játékosok idei, közelmúltbéli meccseit, eredményeit megnézni, hogy hová sikerült fejlődni, továbblépni, tanulni a tévés, színpadi szereplés óta. A színpadi mérkőzés hozzátett-e a teljesítményhez, fejlődéshez, és azóta sikerült-e lényegesen valamiben előre lepni?
A mentális felkészítés szerepe – miért káros a „nincs következmény” üzenet?
Előfordulnak olyan visszajelzéseket, amik – bár jószándékúak, empatikusak – valójában hátráltatják a fejlődést.
Tipikus üzenetek:
„Nem baj, ha most nem sikerült, nem vesz el semmit az eddigi eredményeidből.”
„Játssz felszabadultan, nincs tétje, csak élvezd.”
„Nem lesz következménye a negatív teljesítménynek, ettől függetlenül nem fog változni semmi.”
Ez miért probléma?
Minden tettnek van következménye. A sportban pláne. Ha egy játékos szintet akar lépni, el kell kezdeni felelősséget vállalni minden egyes teljesítményéért, tettéért. Akár fair play, játékszabályok vagy teljesítmény terén. Ideértve a színpadi viselkedést, vagy pedig a backstage-ben történő dolgokat.
Az edző, mentor, szakértő szerepe nem a vigasztalás, hanem az irányítás és iránymutatás. Igenis mondjuk ki: gyenge voltál, mi volt ennek az oka? Mit csináljunk máshogy? Hol vesztél el fejben? Mit rontottunk el a felkészítés folyamán? Ne csak a játékos, hanem amennyiben volt felkészítő személy, ő is gondolja át a dolgokat. Próbáljunk külső szemlélőként új perspektívát mutatni, ne a játékos helyébe képzelve adjunk tanácsokat.
A mentális munka ugyanolyan fontos, mint a technikai. Aki ezt nem érti, nem képes versenyképes játékost építeni. Az edző nem csak dobástechnikát tanít, hanem szemléletet formál.
A szegregáció és előítéletektől mentes elvárások kialakítása egy rendkívül fontos alappillére a sikeres oktatásnak és mentorálásnak.
Tudatalatti gondolatokból következtetve, egy gyengébbnek vélt játékost, akár nemzetisége, származása vagy rutinja, kora miatt kevésbé tudunk realista módon megítélni, és elvárásokat támasztani felé. Másrészt predesztinálunk egy sikertelenséget is sikernek. A „tisztes helytállás”, „becsület leg”, „iratkozzunk fel az eredményjelzőre” – mind-mind azt a véleményt sugározzák, hogy nem egyenlő esélyekkel versenyzünk.
A teljesítmény kiértékelésekor pedig „ő ennyit tud, erre képes”, „tőle ez is szép teljesítmény” gondolatok csak fokozzák a játékosba vetett bizalmat, nem jó irányba.
(Ennek gyökerei akár az iskolarendszerre is visszavezethetők. Előfordulnak a „2-es és rossz” tanulók, akiktől idővel többet az oktatók, tanárok sem feltétlen várnak el az évek során. Habár képesek lehetnének jobb teljesítményre is, de mindkét fél részéről egyfajta belenyugvás ebbe a szituációba és senki nem akar rajta változtatni.)
Előrelépés javaslatok: követhető statisztikai és teljesítményalapú rendszer
Legyen statisztikai rögzítés az elődöntőktől felfelé legalább nemzeti, nemzetközi versenyeken.
Meg kell ismernünk, ki hogyan teljesít színpadon, és hogyan floor-versenyeken.
Milyen különbségek vannak mérhető adatokban, amiből következtetéseket lehet levonni.
Legyenek nyilvános, rendszeresen frissülő statisztikák. Az átlátható teljesítménykövetés nélkülözhetetlen. Így objektíven látnánk, hol tart egy játékos, milyen szinten képes teljesíteni – nyomás alatt is.
Másrészt, mint játékos, önmagunknak is fontos a visszajelzés. Előforduló érzés, hogy szubjektív jónak érzünk valamit, objektíven azonban mégsem az. Vagy épp fordítva.
Ezzel motiválni lehetne a játékosokat és edukálni az utánpótlást. Mert a fejlődés mérhető. És a versenyhelyzet is azonnal tisztább képet adna: nemcsak az számít, hogy valaki kijutott – hanem hogy ott hogyan teljesített, előtte hogyan teljesített, és milyen eredményességnek köszönhetően jutott oda, ahová, hol tart most.
A kritika vállalása – a népszerűség és a felelősség kéz a kézben jár
Ne féljünk a kritikától. Minden sportoló, aki nyilvános térbe lép, számítson rá. Aki nem bírja, az nem versenyző típus. A kritika nem ellenség, hanem visszajelzés.
A néző, szurkoló időt és pénzt szán arra, hogy lásson. A színpadi darts show, műsor is. Ennek ára van: elvárások. Ha nem teljesítesz, jönnek a kérdések, visszajelzések, kritikák. Ha teljesítesz, akkor ugyan úgy számítani lehet kritikára.
Nem fog mindenki szeretni – de ettől még fejlődni lehet. A kritikából lehet tanulni. Ne sértődjünk meg – értelmezzük, elemezzük, és lépjünk tovább.
A káros, rosszindulatú, ártó szándékú vélemények, akár személyeskedve nem viszik előrébb a sportágat. Ezt, mint a vélemény formálójaként, mint pedig a kritikát elszenvedőként is gondoljuk végig.
Nem tudjátok ebben is mennyi munka, edzés és áldozathozatal van
Ez egy rendkívül fontos és érzékeny téma, amely a darts közegében visszatérően megjelenik. Az edző–család–barát–játékos–szurkoló viszonyrendszerben keletkező feszültségek mögött valós emberi érzések és félreértelmezett elvárások húzódnak.
Az irigy, rosszindulatú, ártó szándékú, minek ment oda gondolatmenet a személyes frusztráció kivetítése, elfojtott elégedetlenség megjelenése.
A mentálisan egészséges, barátságos és emberközpontú viselkedési forma részeként nem akarunk a másiknak szándékosan rosszat, vagy pedig ártani neki.
Törekedjünk az asszertív kommunikációra. Fontos lépés, hogy fejlődjünk ezen a téren is, hogy hogyan kommunikálunk. Az ellenségkép központú bűnbak keresés nem vezet jóra, se előre, csakis hátra.
A kritika nem feltétlen ellened, ellenünk szól.
Ha a játékost bírálják, azt nem a családnak vagy edzőnek szánták – még ha úgy is érződik.
A kritikát nem személyesnek kell venni, hanem mint a sport velejáróját kell elfogadni. Ez a nyilvánosság része.
Tudatosítani szükséges: „Ez nem rólam szól, hanem egy külső vélemény, amit kezelni kell, nem visszatámadni azonnal.”
Segítsd a játékost, de ne védd túl
Amikor valaki túlságosan védi a játékost valójában gyengíti a fejlődési lehetőséget
Ismerd el az érzéseit („Tudom, hogy nehéz volt, és csalódott vagy.”),
Kérdezz, ne magyarázz („Szerinted mi lehetett az oka? Mit tanultál belőle?”),
Légy stabil háttér, ne mentőernyő.
Készülj fel a kritikákra – előre
Egy verseny vagy megmérettetés előtt készülj fel fejben, hogy egy játékos gyengébben is teljesíthet – és jöhetnek negatív vélemények.
Így nem ér majd váratlanul, és nem fogsz harcállásba kapcsolni.
„Akárhogy alakul, én nem az eredményt támogatom, hanem az embert mögötte."
Ne válaszolj azonnal az internetes kritikákra
Ha Facebookon, fórumon, kommentben negatív véleményt olvasol:
Ne válaszolj érzelmekkel teli állapotban!
Írd meg magadnak először jegyzetbe, amit mondanál – aztán 10 perc múlva nézd meg újra, kell-e ezt egyáltalán posztolni.
Leggyakrabban nem kell.
A teljesítményre utaló „hogy ment” kérdés helyett inkább az érzelmi részét közelítsük meg, fogalmazzunk úgy, „hogyan érezted magad?”
Ezzel érzelmi tér nyílik, ahol a játékos nem teljesítményt, hanem élményt oszthat meg – ami empatikusabb és mélyebb kapcsolatot eredményez.
Legyél példakép a hozzáállásban
Ha te nyugodtan kezeled a vereséget, ő is így fogja megtanulni.
Ha te bántva reagálsz a kritikákra, ő is ezt fogja tükrözni.
Tehát a hozzáállásod ne csak védelem legyen, hanem példa.
Maradj kívül a vitán – Nem kell minden kommentre válaszolni. A csend sokszor méltóságteljesebb, mint a mentegetés.
Kérdezz, ne védd reflexből – „Szerinted miért mondják ezt?” segít feldolgozni.
Támogasd az embert, ne az eredményt – A szeretet ne teljesítményfüggő legyen.
Ne támadj vissza – A „te nem is tudod, milyen nehéz ez” típusú válasz csak tovább szítja a vitát.
Ne magyarázd túl – Aki kritizál, nem magyarázatot keres, hanem véleményt mond.
Szurkolóként hogyan kritizáljak?
Nagyon fontos és aktuális téma, mert a szurkolói kritika kultúrája alapjaiban hat egy sportág légkörére – különösen egy olyan közösségi sportban, mint a darts.
Az őszinte véleménynek helye van, de nem mindegy, hogyan, mikor és milyen formában hangzik el. A rosszul megfogalmazott kritika rombol, míg az építő kritika segít, motivál és fejleszt.
A sportban – így a dartsban is – a szurkolók véleménye mindig is fontos tényező volt, hiszen ők adják a közösség hangját, a játék körüli légkört. Azonban nem mindegy, hogyan fogalmazzák meg véleményüket, különösen, ha az negatív. A rosszul tálalt kritika nem csupán a játékost bántja, de rombolja a sportág közösségi kultúráját is. A leggyakoribb hibák közé tartozik a személyeskedés, az általánosítás, a lenéző, cinikus hangnem és a tömegkórus-effektus. Amikor valaki azt írja, hogy „ez egy nulla”, „nevetséges volt”, vagy „ezt bárki tudja a sarki kocsmában”, azzal nem véleményt mond, hanem pusztán frusztrációt vezet le. Az ilyen kijelentések nem segítenek, nem építenek, csupán feszültséget generálnak a játékosban, a hozzátartozókban és a szurkolók között is.
Ezzel szemben léteznek olyan megközelítések, amelyekkel a kritika megőrizheti építő jellegét. Egy sportoló teljesítményéről lehet és kell is véleményt alkotni, de fontos, hogy a megfogalmazás ne az ember egészére, hanem az adott teljesítményre vonatkozzon. Például egy „Ma fejben nem volt ott, talán a nyomás miatt” típusú megjegyzés nem sért, hanem nyitva hagyja a fejlődés lehetőségét. Ha valaki azt mondja, hogy „Látszott, hogy a kiszállóknál bizonytalan volt – ez döntötte el a meccset”, akkor konkrétumot nevez meg, nem általánosít. Ez sokkal hitelesebb és elfogadhatóbb kritika, mint az indulatból írt, vagdalkozó megjegyzések.
Érdemes azt is átgondolni, hogy mikor és hol hangzik el egy kritika. Egy meccs közben, élő közvetítés alatt írt dühös komment sokkal inkább hatásvadász, mint érdemi visszajelzés. Egy átgondolt vélemény másnap, higgadtan, már sokkal több értéket hordozhat – nemcsak a sportoló, hanem a közösség számára is.
A kritika így válhat a fejlődés motorjává a rombolás eszköze helyett. Egy jó szurkoló nemcsak drukkol, hanem gondolkodik is. Nem mondja azt, hogy „ez szégyen”, hanem azt, hogy „valószínűleg neki is csalódás volt ez a meccs – innen tovább kell lépni”. A sportoló is ember, és sok esetben olvassa, amit róla írnak. Egy-egy empatikus, de őszinte mondat sokkal inkább motiválhat, mint a sértő vagy gúnyos hangvételű kommentek.
Ezért is fontos, hogy a kritika mögött ne düh, hanem felelősség legyen. Mert aki kritikát ír, az is alakítja a sportág arculatját – vagy építi, vagy rombolja.
Céltalanság - előre, de hova és hogyan?
A célok kulcsfontosságú szerepet játszanak a motiváció fenntartásában. A hosszútávú fejlődés nélkülözhetetlen alappillére, hogy folyamatosan legyenek a motivációnak alapot adó előre eltervezett céljaink.
A sportban a rövid távú, egy éven belüli célok (<1 év) segítik fenntartani a motivációt és a fókuszt az edzéseken, lehetővé téve a technikai és fizikai képességek gyors fejlesztését. Ha ezek a célok hiányoznak, könnyen elkalandozhat a figyelem, csökkenhet a fejlődés üteme, és veszélybe kerülhet a lelkesedés.
Rövidtávú céloknak indirekt kapcsolódó dolgokat is kijelölhetünk. Mint például egy másik nyílkészlet kipróbálása, mez tervezése. Közvetlen célok, mint a versenynaptár kialakítása, hazai és környékbeli versenyek látogatása. Klub életben való részvétel, edzés látogatás, kezdő játékosok mentorálása, versenyszervezés.
A középtávú, 1-2 éves célok megmutatják a fejlődés irányát, támogatják a hosszabb távú stratégiák kialakítását, és segítenek a versenycélok vagy teljesítményszintek tervezésében. Ezek nélkül a sportoló könnyen elveszítheti a céltudatosságát, és nehezebb következetesen haladni a fejlődés útján.
Ilyen célok lehetnek például egy hosszabb versenysorozatban való részvétel, és például a dobogó megcélzása. Ranglistákon való helyezés elérése, vagy válogatott tagság, PDC kvalifikáción való indulás.
A hosszú távú, 5 év feletti célok pedig irányt adnak az egész sportkarriernek vagy az élethosszig tartó fejlődésnek, segítik a nagyobb álmok és víziók – például nemzetközi versenyeken való részvétel vagy szakmai áttörés megvalósítását.
Ha nincsenek ilyen tervek, a sportoló könnyen elveszítheti a kitartását, nem használja ki teljes potenciálját, és hajlamosabb lehet a kiégésre vagy a visszaesésekre.
A célok nem csak elérés központúak lehetnek, jelölhetünk ki úgymond negatív célokat is. Amikor valamilyen ok-okozat megszüntetése van eltervezve.
Szektorhibák csökkentése, negatív hozzáállás elhagyása, rossz szokások mellőzése.
Ide lehet venni valamilyen komolyabb problémát, az akadás, dartitis megoldását is akár.
Összességében a célok és tervek hiánya világos út nélkül hagyja a sportolót, ami motivációhiányhoz, céltalansághoz és a nehézségek kezelésének gyengeségéhez vezethet.
Ha nem csak játékosként gondolkodunk, vagy veszünk részt a dartsban, akkor ugyan így fontos lenne egy útirány meghatározása, mint mentor, szakvezető, edző, klubvezető vagy klubtagként.
Milyen céljai vannak a klubnak, a versenyeken való részvételen kívül hogyan tudok hozzátenni a dartshoz, ha nem csak játékos minőségben vennék részt a darts életben?
A már általam megszerzett tapasztalatot, ismereteket átadnám-e másoknak (bár ez inkább egy 10+ éves cél lehetne.)
Verseny szervezés, backoffice munkákban való részvétel, szponzoráció vagy épp egy klubcsapat összerakása, megszervezése.
A sportegyesület koordinációjának szempontjából, mint menedzsment és sportszakmai szempontból a célok, irányok, vízió meghatározása - majd az utánk övetés, hogy mi teljesül ez a fejlődés, előrelépés fontos pontja.
A flow élmény és ennek hiánya
A flow-élmény Csíkszentmihályi Mihály (magyar származású amerikai pszichológus, a pozitív pszichológia egyik úttörője) elmélete szerint egy olyan mentális állapot, amikor az ember teljesen elmerül egy tevékenységben, maximálisan összpontosít, és közben elveszíti az időérzékét.
Ez az állapot akkor alakul ki, amikor a kihívás mértéke és a képességeink egyensúlyban vannak, így a feladat sem túl könnyű, sem túl nehéz. A flow során az ember örömet él át, motivált marad, és a teljesítménye is a csúcson van.
Vizsgáljuk meg akár önmagunkat, vagy pedig nézőként a játékosokat, hogy képesek voltak-e, vagy képesnek látszottak-e erre? Ennek hiánya, vagy pont a flow-élmény komoly hatással lehet a játékra, teljesítményre.
A flow-élményről a dartsban először Filyó Tibortól olvashattunk a Békéscsabai darts klub oldalán magyar nyelven.
A profi sport és darts teljesítményhez nagyban hozzájárul, ha valaki képes a flow, magyarul nevezhetjük áramlatnak - érzést kialakítani, érezni játék közben.
A flow egy mélyebb pszichológiai téma, amelyet ajánlott a játékosoknak, akár kezdőbbek, vagy haladóbb tanulmányozni. Ez is a mentális felkészülés része lehet. Ezen kívül a flow-élményt a dartson kívüli életben is lehet hasznosítani.
Kreatív tevékenységek: Festés, zenehallgatás, írás, tánc.
Sport: Bármilyen sportág, ahol az egyén teljesen belemerül a mozgásba.
Munka: Olyan munkahelyzet, ahol az egyén kihívásnak érzi a feladatot, és képes teljes mértékben belemerülni.
Játék: Bármilyen játék, ahol az egyén képes elmerülni az élményben.
Társas tevékenységek: Közös programok, beszélgetések, ahol az egyén teljes mértékben jelen van.
Röviden tekintsük át a flow-ra jellemzőket:
Világos célok – A tevékenység során egyértelmű, mit kell elérni.
Azonnali visszajelzés – A személy azonnal érzékeli, hogy jól halad-e.
A kihívás és a képességek egyensúlya – A feladat se nem túl könnyű, se nem túl nehéz.
Teljes koncentráció – A figyelem teljesen a tevékenységre irányul.
Az önátélés elvesztése – Az ember elveszíti a tudatát önmagáról, nem agyal, gondolkodik közben. Hanem ösztönösen cselekszik.
Az időérzék megváltozása – Az idő gyorsabban vagy lassabban telik, mint általában.
A kontroll érzése – Az illető úgy érzi, uralja a helyzetet.
A tevékenység önmagáért való élvezete – A cselekvés örömet okoz, függetlenül az eredménytől.
A flow-hatás a dartsban nyújtott teljesítményre kiemelkedő hatással van. Lehet jól teljesíteni flow-élmény nélkül is, nem egy követelmény hozzá.
Azonban könnyebb jól teljesíteni így, mintsem görcsölve, feszült állapotban.
Összegzés
A darts színpadi teljesítménye sokszor nem a képességek, hanem a hozzáállás, a mentális felkészültség és a felelősségvállalás hiánya miatt marad el. Itt az ideje, hogy elengedjük a sablonokat, a mentségeket és a panelmondatokat.
Vállaljunk felelősséget, realizáljuk a teljesítményünket, és kezdjünk el rendszerben gondolkodni: edzők, játékosok, közösség – együtt, egymásért, egymás hibáiból tanulva. Mert csak így lehet valódi, tartós fejlődést elérni. Nem a színpadra kell eljutni – hanem ott kell teljesítményt felmutatni.
Legyen víziónk, tervünk, céljaink. Ennek tudatában készüljünk versenyről versenyre. Ha van egy világos, nyilvános szempontrendszer, fejlődési terv hová szeretnénk eljutni. Akkor a környezetünk is jobban tud értékelni, elfogadni, és megérteni egy-egy szituációt. Átláthatóság, transzparencia nélkül csak kérdéseknek, találgatásoknak, gyanakvásnak adunk okot, hogy mi történik, mi történt.
Az építőjellegű kritika előrevisz. Kritizálni szabad, és kell is. Nem kell egyetérteni mindenben, hiszen mindenkinél egyénileg változó, hogy mi működik, és mi nem. Nincs egy olyan gondolkodásmód, mesterterv, ami mindenkinél és mindig működni is fog.
Élj a véleményalkotás lehetőségével, és tegyél valamit a dartsért Te is!